Dió, diófa - dió fajták

A nálunk termesztésben lévő közönséges diót az ókori görögök valószínűleg Perzsiából szerezték. A görögöktől került a mag Rómába, ahol először Jovis Galans vagy Jupiter makkja néven nevezték, és valószínűleg innen ered a Juglans név. A Juglans regia Itáliából terjedt el Európa többi országába.

A dió Magyarország egész területén megtalálja a szükséges életfeltételeit, vagyis egyedi fákat vagy ligetes tájgyümölcsöket bárhová ültethetünk. A gazdaságos árutermesztéshez azonban maradéktalanul ki kell elégíteni a termőhellyel szemben támasztott igényeit.
Hazánk területe a dió természetes elterjedési területének északi határához közel van, ezért a hűvösebb országrészek alkalmatlanok üzemi diótermesztésre. A nyugalmi időszakra jól felkészült fák a téli fagyokat károsodás nélkül elviselik. A késő tavaszi fagyokra a korán fakadó fajták fokozottan érzékenyek. A dió a túlzott nyári hőséget is nehezen viseli, főként ha ez szegényes vízellátással párosul. Emellett a dió a nagyon fényigényes növények egyike.
A dió természetes előfordulása a folyók felső folyásának árterében van. Jellegzetes folyókísérő növény, ebből eredően fokozott vízigénye meghatározó jellegű a termesztésben.
Évi vízszükséglete 800-1000 mm. A dió a mélyrétegű, levegős, jó vízgazdálkodású talajon fejlődik kielégítően.

 

Milotai 10 dió

A tiszaháti termesztőtájban, Milotán szelektálta Szentiványi Péter. 1963 óta szerepel a nemzeti fajtajegyzékben.
Szeptember végén érik.
A legkiválóbb héjas és béldió. Nagy, gömb alakú, világos színű.
Könnyen törhető és tisztítható. Béltartalma 47-52%.
Növekedési erélye közepes. Korai, de vontatott fakadású. Kis százalékban a csúcsrügy alatti rügyekből is fejleszt terméseket.
Termőképessége és termésbiztonsága jó. A késő tavaszi fagyok ritkán károsítják, mert a fiatal hajtások fagytűrőek.
A legkiválóbb áruértékű árufajtánk, amely legeredményesebben a szelektálási körzetében termeszthető.